Ugye Te vagy a nápolyis lánya?

Ha mindig kaptam volna ezer forintot, amikor ezt a mondatot hallottam, lehet, hogy már a nyugdíjas éveimet tölteném…. De nem, nem akarok még ott tartani. :)
Joggal merülhet fel bárkiben a kérdés, hogy egy marketinggel foglalkozó embernek mit keres az oldalán egy ilyen blogbejegyzés. Nápolyis lánya? Mivan?

Kezdem az elején, aztán befejezem a 2020-as évem egyik legnagyobb projektjével, ami már csak azért is nagyon a szívembe van karcolva, mert édesapám vállalkozásához fűződik.

Ez a mese 2004-ben indul, amikor a szüleim bejelentették, hogy vállalkozók lesznek.
9 éves voltam. Túl sok dologra nem emlékszem élesen, csak arra, hogy sokat voltam az 5 éves testvéremmel egyedül otthon, illetve, hogy az a fránya teafőző egyszer rettentően megégette az ujjam. Na jó, arra is élesen emlékszem, amikor néhányszor jókat verekedtünk az öcsémmel, mert akkoriban még az asszertív kommunikáció nem tartozott a skill-jeink közé.
Én és az öcsém egyetlen komoly változást vettünk észre az évek múlásával, de kifejezetten a kezdeti időszakban. Anya és apa soha nincsenek otthon. Mindig dolgoznak.
És képzeljétek, apa arra a kérdésre, hogy kényszervállalkozó-e, mindig egy nagy büdös NEM-el válaszolt. Bár én még akkoriban azt sem tudtam, mit jelent ez a szó.

Most 2021-et írunk, és apu azóta is a nápolyi biznisz résztvevője, töretlen lelkesedéssel, továbbra sem kényszervállalkozóként.

Az elmúlt 5 évem során két kérdést kaptam meg minden alkalommal. (Igen, eléggé unom már, de azért még mindig illedelmesen megválaszolom őket.)

-Te miért nem a családi bizniszben dolgozol?
-Hogyan lettél marketinges, amikor ti az élelmiszeriparban vagytok érdekeltek?

Nos, az első kérdésre mindig is tudtam a választ, annak ellenére, hogy minden nyaramat az üzemünkben töltöttem, és nem állt tőlem messze a fizikai munka. Aktívan és sokat dolgozó család voltunk/vagyunk, erre mindig is büszke voltam.
Én azért nem a családi vállalkozásban dolgozom, mert ez nem az én álmom volt. Pont. Ez ennyire egyszerű.

Bár eleinte kacérkodtam a gondolattal,aztán rájöttem, két dudás nem is fér meg egy csárdában, és nekem nem a krémek keverése és az ostyalap sütése lesz a szerelem projektem aktív éveim alatt.
Bár egyszer minden céget utolér a generációváltás problémája,- ha nincs gyerek az a baj, ha pedig van, akkor azért, hogyan fogja az ebadta kölyök továbbvinni a családi (üzleti) dolgokat. Nem egyszer láttam már a saját Partnereimnél  ezt a folyamatot, és az a tapasztalatom, hogy soha, senki sem tudja végigvinni úgy, hogy legalább egy családi dráma ne legyen belőle.
Nekem mázlim van, mert van egy igazán jófej öcsém, aki 17 éves kora óta tolja a szekeret, akarom mondani vezeti a vállalkozást és lelkesen tanul apa mellett.

Én pedig messzire sodródtam nem csak a lakhelyünktől, hanem ettől az ipartól is. Jó messzire.
Kellett a tér és a fővárosi levegő, hogy járjam a saját utam és építsem a saját álmom.
Évekig gondolkodtam, hogyan tudnám segíteni a család üzletét és mivel tudnék hozzájárulni nem csak a gondtalan működéshez, hanem netalán még a sikerekhez is.

Anno, volt akkora szerencsém, hogy végig követhettem, hogyan baltázzák el a weboldalunkat, milyen folyamatok kialakítása és megteremtése a legnehezebb a vállalkozás marketing területén.

Azt szoktam mondani, hogy egy nagy véletlen során kerültem marketinges pályára, sosem terveztem. Sosem gondoltam arra, hogy én majd szöveget fogok írni, stratégiát fogok kitalálni és kreatív posztok gyártásán fogom törni a fejem az év 365 napján.
De ha lehet ilyet mondani, a szakma választott engem, én szerelmes lettem és azóta köszönjük, ez a frigy tart.
Terveim szerint életünk végéig szóló házasságot kötöttünk. Én és a marketing.

Ez volt az én álmom. És bár nem tudom apu vagy anyu hogyan dolgozta fel azt, hogy ennyire messze sodródtam, egyszerűen csak bízom benne, hogy nekik az én boldogságom a legfontosabb.

De miért is írtam meg ezt a blogot?
Nos, 2020-ban eljött az a pillanat, amikor végre én is hozzá tudtam járulni a sikerekhez, nem is akármilyen módon.
Előre elnézést az áradozásért, dehát a családi üzlet kihozza az ember érzékenyebbik énjét.

Tök őszintén, utáltam a régi nevünket. Nyírtallér.
Értem én, hogy 20 évvel ezelőtt ez menő volt, de én nem szerettem.

Újra vágytam, frissre… egy olyan márkára, ami akár külföldön is megállja a helyét.
Így megszületett a FRILL név, ami valójában egy kedves ügyvéd barátom ötlete volt.
Axel, ezúton is köszönöm a segítséget!
Egyszer talán elmeséljük, hogyan kaptuk az ihletet! :)

Megvolt az új név, apu szűrőjén is nagy nehezen átment. Azt azért nem részletezném, milyen meccseket vívtunk a Nagyfőnökkel és hogy mennyire azt éreztem, hogy a legnehezebb ügyfelem. Vagyis néha még mindig ezt érzem. (Tudom, úgyis felhívsz ha ezt elolvasod.) Úgy gondoltam, ekkora gólt még sosem rúgtam a nápolyi bizniszben.

Ezek után teljesen egyértelmű volt, hogy az új csomagolásokat már a megújult márkanévvel fogjuk megismertetni a nagyközönséggel.
Persze a félelmek ott voltak/vannak bennünk az új branddel kapcsolatban. Az élelmiszeriparban úgy működnek a dolgok, hogy már egy szimpla csomagolásváltás is okozhat 20-30%-os visszaesést a forgalomban (nem az online-ról beszélek elsősorban), hiszen az emberek szeme eleinte nem áll rá arra, hogy a megújult designt keressék. Ezért figyelhető az meg, hogy a legtöbb cég a rebrandigelés során csak apró vagy igazából nagyon minimális változtatásokat  hajt végre a megjelenések során, mert nem akarják megkockáztatni, hogy az emberek ne ismerjék fel az adott márkát illetve annak termékeit.

Velünk ez a visszaesés megtörtént az első csomagolásváltás során. A család marketingesének mentségére szólva, akkoriban nem volt még Facebook, az Instagram csili-vili világát pedig még hírből sem ismertük.
Nyilván, 2021-ben teljesen más a helyzet, hiszen már jóval a megjelenés és az országos terítés előtt elkezdtük az új brand és csomagolás publikálását.

Igazából ha megállok egy pillanatra, minden félelmünk ellenére, nagyon is büszke vagyok arra, amit alkottunk.

A két kérdés megválaszolása mellett, miközben írtam a sorokat és számos gyerekkori emlék jutott eszembe az üzemről, az ostyalapokról, a nagy apuval megtett országos túrákról, igazából ez a bejegyzés köszönet és memoár is egyben.

Köszönöm a grafikus művésznőnknek, hogy fáradhatatlan idegrendszerrel (amit nem kíméltünk nyugi), megalkotta a legnépszerűbb kakaós ízű nápolyink új csomagolását.

Apa, Neked pedig tiszta szívből köszönöm, hogy az elmúlt 17 évben megmutattad, hogyan kell szívből, szerelemből vállalkozni, és úgy “nevelni” a cégedet, mintha a saját gyereked volna. Tudom mit mondanál: mert az is.
Köszönöm, hogy a több mint 20 éves vállalkozói léted minden tanulságát, történetét megosztod velem és az öcsémmel.
Köszönöm, hogy minden nagyobb elágazásnál felhívhatlak, és megkérdezhetem, most  mégis merre induljak. Jó érezni, hogy a támogatásod mindig viszi a hajóm előre.

A te bátorságod és álmod nélkül nem mondhatnám azt én sem tiszta szívből, hogy azért vállalkozom, mert minden napját élvezem! :)